Turcsek Zoltán kihirdette a megyei válogatott bő keretét

2014. december. 01., 13:19   |    

Turcsek Zoltán kihirdette a megyei válogatott bő keretét

A megyei amatőr labdarúgó-válogatott irányítására felkért Turcsek Zoltán kihirdette 22 tagú, bő keretét, amely december elején a Dél-Alföldi régió selejtezőjében képviseli Békést. A Magyar Labdarúgó Szövetség idén is lebonyolítja a megye válogatottak tornáját, azzal az eltéréssel, hogy a meglehetősen nyúlfarknyi nyári időszak helyett az őszi szezont követően kerül megrendezésre. Az eseménynek Pest megye ad otthont, a Dél-Alföldi régióhoz tartozó öt válogatott (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest) december 6-7. között Cegléden vív körmérkőzést. Turcsek

A fotón: Rétes Pál és Turcsek Zoltán

A csapatokban kizárólag olyan játékosok kaphatnak helyet, akik sosem játszottak NB I-ben, nem rendelkeztek egyetlen bajnoki osztályban sem profi szerződéssel, továbbá 1996. január 1. és 1974. december 31. között születtek. A Békés megyei válogatott edzőjének idén is azt a szakvezetőt kérte fel az igazgatóság, akit az előző évben az év edzőjének választottak a csapatok a megye I. osztályban. Ennek értelmében Turcsek Zoltáné a lehetőség a keret kijelölésére és a csapat irányítására, akinek a munkáját Ekker Attila segíti! A jelenleg Szeghalmon edzősködő tapasztalt tréner, egyeztetve az igazgatósággal, szerdán közzétette 22 tagú bő keretét. – A névsor nem tekinthető véglegesnek, hiszen nem ismerjük az érintett játékosok programját a bajnoki szezon végével. Terveink szerint a keret tagjaival december 4-én találkozunk Gyulán egy közös edzés, illetve vacsora erejéig, másnap pedig elutazunk a torna helyszínére, ahol mindkét napon két mérkőzés vár a csapatra. Egyelőre huszonkét labdarúgónak küldünk meghívót, ami a nemkívánatos sérülések, valamint más irányú elfoglaltságok miatt természetesen változhat idő közben. A tornán tizennyolc játékos vehet részt válogatottanként, a keret szűkítését a közös gyakorlás után ejtjük meg – vázolta elképzeléseit Turcsek Zoltán, aki első körben az alábbi labdarúgókat hívta be a megyei együttesbe. Kapusok: Patka György (Méhkerék), Farkas Zsolt (Szabadkígyósi SZSC), Hegyi Tibor (Tótkomlósi TC). Védők: Kasik Pál (Kondoros), Farkas Ferenc (Szabadkígyósi SZSC), Boros Ádám (Mezőkovácsházi TE), Ladányi Róbert (Szeghalmi FC), Filyó Tamás (Szarvasi FC), Prokics Dániel (Szeghalmi FC), Petykó Adrián (Csabacsűd SE), Ruzsa László (Füzesgyarmati SK). Középpályások: Bakró Géza (Csabacsűd SE), Knyihár Dániel (Méhkerék), Urbán Sándor (Füzesgyarmati SK), Papp Zsolt (Körösladány MSK), Sztojka Ádám (Méhkeréki SE), Veres Zsolt (Szeghalmi FC), Rostás Benjámin (Elek LE). Támadók: Tasi Róbert (Rákóczi Vasas SE), Furár Róbert (Szarvasi FC), Cseke Tamás (Szabadkígyósi SZSC).

További hírek

Általános
TAO tájékoztatás

2020-07-23 13:49:37

TAO tájékoztatás

Változások a határidőkben!

Általános
Amatőr Licence meghirdetése

2017-03-10 13:23:09

Amatőr Licence meghirdetése

Általános
TEQBALL asztal pályázat - II. ütem
Általános
Díjátadó Gála 2017.

2017-02-13 14:45:20

Díjátadó Gála 2017.

Értesítők, információk

2024-11-27 09:14:53

Hivatalos értesítő 16.

2024-11-20 09:57:09

Hivatalos értesítő 15.

2024-11-13 09:06:27

Hivatalos értesítő 14.

2024-11-06 09:39:02

Hivatalos értesítő 13.

2024-10-30 09:11:05

Hivatalos értesítő 12.

2024-10-22 16:58:12

Hivatalos értesítő 11.

Szponzorok