Második helyen végzett a megyei válogatott

2014. december. 08., 09:40   |    

Második helyen végzett a megyei válogatott

Második helyen végzett csapatunk, miután a szombati napon először 4-1 arányban legyőzet Jász-Nagykun-Szolnok megye csapatát, majd a torna tét nélküli záró összecsapásán vereséget szenvedett a csongrádi alakulattól! A torna zárásaként kijelenthető, hogy megyénket egy igen fegyelmezett és pár nap alatt is igazi csapattá összekovácsolódott gárda képviselte, amiért köszönet a csapat minden tagjának, Turcsek Zoltán vezetőedzőnek, Ekker Attila edzőnek és Csizmadia Imre csapatvezetőnek! A december 13-i döntőbe a Csank János által irányított, házigazda Pest megye jutott be! A vasárnapi eredmények: Békés megye–Jász-Nagykun-Szolnok megye 4–1 (3–1) Vezette: Tamási Patrik (Borbás Bottyán Aurél, Ámán András). Békés: Patka – Boros (Urbán, 30.), Kasik, Farkas F., Filyó – Ladányi – Veres (Knyihár, 45.), Furár (Papp Zs., 26.), Sztojka – Tasi (Ernyes, 38.), Cseke (Papp Zs., 35.). Vezetőedző: Turcsek Zoltán. Edző: Ekker Attila. Jász-Nagykun-Szolnok: Ulviczki – Csábi, Gácsi (Angyal, 30.), Gusztafik, Nagy T. – Tóth T. – Bozsó, Oberna, Sipos – Serucza, Határ. Cserék: Sipos, Pataki, Gerhát, Gusztafik, Törő, Szentmiklósi. Vezetőedző: Gál Zoltán. Gólszerző: Tasi (21.), Sztojka (24.), Veres (25.), Papp Zs. (47.), ill. Pataki (20.). Csongrád megye–Békés megye 2–1 (1–1) Vezette: Ámán András (Tamási Patrik, Bán János). Csongrád: Vasas – Balogh Á., Marton, Mészáros (Mike, 26.), Tóth J. – Heredea, Takács, Varga R., Bertók – Szabó M. D. (Drágity, 41.), Baji (Laurinyecz, 41.). Vezetőedző: Major László. Nagy L., Kovács J., Csegő, Dóka – Ábel, Kohány, Molnár T., Dostyica – Palásti, Káli. Vezetőedző: Vanó Sándor. Békés: Patka – Boros (Urbán, 26.), Kasik, Farkas F., Filyó – Szikora (Ruzsa, 26.) – Veres (Knyihár, 35.), Furár, Sztojka – Tasi (Ladányi, 26.), Cseke (Papp Zs., 31.). Vezetőedző: Turcsek Zoltán. Edző: Ekker Attila. Gólszerző: Takács (6.), Szabó M. D. (41. – 11-esből), ill. Sztojka (7.). További eredmények: Pest–Jász-Nagykun-Szolnok 1–0 (1–0), gólszerző: Kiss J. Csongrád–Bács-Kiskun 0–2 (0–0), gólszerző: Kohány 2. Pest–Bács-Kiskun 1–0 (0–0), gólszerző: Valkai. A torna végeredménye: 1. Pest 10 pont (4–1), 2. Békés 5 (6–4), 3. Bács-Kiskun 5 (3–2), 4. Csongrád 4 (5–7), 5. Jász-Nagykun-Szolnok 2 (3–7). Békés-Megye-2.

További hírek

Általános
TAO tájékoztatás

2020-07-23 13:49:37

TAO tájékoztatás

Változások a határidőkben!

Általános
Amatőr Licence meghirdetése

2017-03-10 13:23:09

Amatőr Licence meghirdetése

Általános
TEQBALL asztal pályázat - II. ütem
Általános
Díjátadó Gála 2017.

2017-02-13 14:45:20

Díjátadó Gála 2017.

Értesítők, információk

2024-03-28 08:54:42

Hivatalos értesítő 22.

2024-03-20 09:55:33

Hivatalos értesítő 21.

2024-03-13 09:12:18

Hivatalos értesítő 20.

2024-03-06 09:06:17

Hivatalos értesítő 19.

2024-02-29 09:10:00

Hivatalos értesítő 18.

2023-11-29 09:33:15

Hivatalos értesítő 17.

Szponzorok